1.Rész~

Ismeretlen helyen

Tekintetem körbefuttattam a körülöttem elterülő házakon, de egyik sem volt ismerős. Egy lélek sem járt az utcákon, amit furcsállottam, de nem itt ragadtam le. Mégis hol vagyok? Óvatosan tettem előre egy lépést, de a föld megrepedt lábam alatt, így abban a helyzetben maradtam. Szívem hevesen dobogott, nem mertem megmozdulni. Fejemet forgattam, hátha meglátok valakit, de ez a reményem elszállt, amikor a szél megfújt egy kóbor falevelet. Megkíséreltem, hogy kiáltok egyet.

-Hé! Valaki van itt? – kiáltásom vizhangzott a csöndes utcákon. – Valaki! – kiáltásaim azt hittem süket fülekre találtam, de akkor az egyik ablakon kitekintett egy férfi.
- Ne ordíts már! Mindenki aludna. – a férfi visszahajolt az ablakból. Hogy mi? Mindenki aludna? De hiszen maximum délután négy lehet… Mégis mi folyik itt? Lábam kezdett begörcsölni az egy helyben állástól. Megpróbáltam újból a földre lépni. Óvatosan nyomtam oda a lábam, de a beton ugyan úgy repedezett. Teljes talpam rátettem a földre, de akkor az beszakadt és csak egy nagy fekete lyukat láttam. A betonban hirtelen sárga kis kövek jelentek meg amit nem tudtam mire vélni. Talán ha arra lépnék rá… Gondolataimat megvalósítva lábamat az egyik kő felé irányítottam, s óvatosan ráléptem. A sárga kis kövecske makulátlan maradt így a másik lábammal is ráléptem. És most merre? Tovább ugrándozva sárgáról sárgára követtem a kijelölt utat. Épp egy hatalmas épület előtt ugrottam el, amikor meghallottam, hogy valaki beszél.
- Mégis mit keres ő itt? Nem tud csak úgy ide jönni. – egy mély férfihangot hallottam ki az épületből. Hamarosan a hang mellé egy lába, egy test és később egy arc is társult. Én csak álltam és vártam, hogy észrevegyen. A férfi - bár hívhatnám fiúnak is, mert nem lehetett nálam sokkal idősebb - magas volt. Szőke hajához barna szem társult, amit vékonyka orra, majd formátlan, de annál húsosabb ajkai követtek. Bőre hófehér volt, mintha soha nem járt volna napon. Bár ki tudja… azt sem tudom, hol vagyok.
- Baekhyun? – olyannyira elgondolkoztam, hogy észre sem vettem, amikor hozzám szólt – Byun Baekhyun, igaz? – nagyon lassan kezdett el lefelé sétálni a lépcsőn, majd megállt előttem. Alatta miért nem repedezik a föld? – Yi Fan. Wu Yi Fan, de hívj csak Krisnek ha az könnyebb. - kezét nyújtotta felém, amit nagyon lassan megfogtam.
- B-B-Baekhyun. – pironkodva néztem a földet, vagy az eget, de a másik szemébe nem mertem nézni.
- Tudom. - térlátásommal láttam, ahogy egy pajkos vigyort ereszt, majd lenéz. – Áhh… Te nem léphetsz az aszfaltra. Ne haragudj, gyere beljebb. – vigyorától kiráz a hideg, de nem tudom megállni, hogy ne menjek utána. A lépcsőn felfelé lépkedve körbenéztem, aminek következményeképp orra estem a lépcsőn. Hallottam, hogy Kris röhögve nyújtja a kezét, hogy felsegítsen, de nem fogadom el, hanem magamtól felállok.
- Ne röhögj már! – bosszúsan nézek az előttem sétáló rázkódó vállára. – Hallod? – hátába böktem, de hangos nevetése egyre csak erősödött a végén már ijesztő sátáni kacagásban végződött. Az egész környéket a szőke ördögi kacaja telítette meg.
- K-Kris… kezdesz ijesztő lenni. – a szőke felém fordult, de teljesen ledermedtem. – A sz-szemed p-p-piros. – Kris fogsorát jobban megnézve a szemfogai most nagyobbnak tűntek. – K-Kris. mégis mi folyik itt? – a szőke elkezdett felém közeledni, de én arrébb álltam. – Valaki! – kiáltottam és kijött egy másik, Krisnél sokkal alacsonyabb ember.
- Szia Baekhyun. – mosolyogva rám nézett, de ekkor realizálódott benne, hogy valójában miért is kiáltottam. – Ahh, már megint. – a barna hajú tarkón vágta a szőkét. -  Higgadj le! Apád még látni szeretné a kis vigyorit. – Hogy mi? Ki akar engem látni? Hol vagyok? Ki ez a másik személy? És mi volt ez Krisszel?
- Igazad van Suho. Menjünk is be. – mindketten elindultak így én is követtem őket a hatalmas kastély szerűségbe.
Bent fekete és arany színekben úszott az egész előtér. Régi festmények a falakon, és majdhogynem vaksötét az egész teremben. Mintha valami vámpír filmben lennék. Kris és Suho elindultak egy szűkebb folyosón baloldalra így követtem őket. A folyosó még sötétebb volt, mint az előtér, így lábammal próbáltam óvatosan lépkedni. Meddig lesz még ilyen sötét? Talán a harmadik, vagy negyedik ajtón mehettünk már túl, amikor az előttem trappoló Suho megállt. Az orromig alig láttam a sötétben, ezért nekimentem a barnának.
- Bocsi. - hangom vizhangzott a nagy folyosón.
- Semmi baj.
Kris kinyitotta  nagy faajtót, ami mögött meglepetésemre világos volt. Egy nagy szoba tárult elénk. Az ajtóval szemben egy nagy faasztal, mögötte pedig egy hetvenes éveiben járó férfi.
-Apa. - a szőke megközelítette az asztalt - Itt van Baekhyun.
- Ó, szóval te lennél Baekhyun. - az öreg felállt a székéből, kijött az asztal mögül és odasétált hozzám. Bólintottam egy nagyot, majd elfogadtam a felém nyújtott kezet. - Én Wu Yi Chang vagyok.
De hiszen...nem az nem lehet...hiszen ő meghalt...