2014. július 14., hétfő

1.Rész~


Ismeretlen helyen



Tekintetem körbefuttattam a körülöttem elterülő házakon, de egyik sem volt ismerős. Egy lélek sem járt az utcákon, amit furcsállottam, de nem itt ragadtam le. Mégis hol vagyok? Óvatosan tettem előre egy lépést, de a föld megrepedt lábam alatt, így abban a helyzetben maradtam. Szívem hevesen dobogott, nem mertem megmozdulni. Fejemet forgattam, hátha meglátok valakit, de ez a reményem elszállt, amikor a szél megfújt egy kóbor falevelet. Megkíséreltem, hogy kiáltok egyet.
-Hé! Valaki van itt? – kiáltásom vizhangzott a csöndes utcákon. – Valaki! – kiáltásaim azt hittem süket fülekre találtam, de akkor az egyik ablakon kitekintett egy férfi.
- Ne ordíts már! Mindenki aludna. – a férfi visszahajolt az ablakból. Hogy mi? Mindenki aludna? De hiszen maximum délután négy lehet… Mégis mi folyik itt? Lábam kezdett begörcsölni az egy helyben állástól. Megpróbáltam újból a földre lépni. Óvatosan nyomtam oda a lábam, de a beton ugyan úgy repedezett. Teljes talpam rátettem a földre, de akkor az beszakadt és csak egy nagy fekete lyukat láttam. A betonban hirtelen sárga kis kövek jelentek meg amit nem tudtam mire vélni. Talán ha arra lépnék rá… Gondolataimat megvalósítva lábamat az egyik kő felé irányítottam, s óvatosan ráléptem. A sárga kis kövecske makulátlan maradt így a másik lábammal is ráléptem. És most merre? Tovább ugrándozva sárgáról sárgára követtem a kijelölt utat. Épp egy hatalmas épület előtt ugrottam el, amikor meghallottam, hogy valaki beszél.
- Mégis mit keres ő itt? Nem tud csak úgy ide jönni. – egy mély férfihangot hallottam ki az épületből. Hamarosan a hang mellé egy lába, egy test és később egy arc is társult. Én csak álltam és vártam, hogy észrevegyen. A férfi - bár hívhatnám fiúnak is, mert nem lehetett nálam sokkal idősebb - magas volt. Szőke hajához barna szem társult, amit vékonyka orra, majd formátlan, de annál húsosabb ajkai követtek. Bőre hófehér volt, mintha soha nem járt volna napon. Bár ki tudja… azt sem tudom, hol vagyok.
- Baekhyun? – olyannyira elgondolkoztam, hogy észre sem vettem, amikor hozzám szólt – Byun Baekhyun, igaz? – nagyon lassan kezdett el lefelé sétálni a lépcsőn, majd megállt előttem. Alatta miért nem repedezik a föld? – Yi Fan. Wu Yi Fan, de hívj csak Krisnek ha az könnyebb. - kezét nyújtotta felém, amit nagyon lassan megfogtam.
- B-B-Baekhyun. – pironkodva néztem a földet, vagy az eget, de a másik szemébe nem mertem nézni.
- Tudom. - térlátásommal láttam, ahogy egy pajkos vigyort ereszt, majd lenéz. – Áhh… Te nem léphetsz az aszfaltra. Ne haragudj, gyere beljebb. – vigyorától kiráz a hideg, de nem tudom megállni, hogy ne menjek utána. A lépcsőn felfelé lépkedve körbenéztem, aminek következményeképp orra estem a lépcsőn. Hallottam, hogy Kris röhögve nyújtja a kezét, hogy felsegítsen, de nem fogadom el, hanem magamtól felállok.
- Ne röhögj már! – bosszúsan nézek az előttem sétáló rázkódó vállára. – Hallod? – hátába böktem, de hangos nevetése egyre csak erősödött a végén már ijesztő sátáni kacagásban végződött. Az egész környéket a szőke ördögi kacaja telítette meg.
- K-Kris… kezdesz ijesztő lenni. – a szőke felém fordult, de teljesen ledermedtem. – A sz-szemed p-p-piros. – Kris fogsorát jobban megnézve a szemfogai most nagyobbnak tűntek. – K-Kris. mégis mi folyik itt? – a szőke elkezdett felém közeledni, de én arrébb álltam. – Valaki! – kiáltottam és kijött egy másik, Krisnél sokkal alacsonyabb ember.
- Szia Baekhyun. – mosolyogva rám nézett, de ekkor realizálódott benne, hogy valójában miért is kiáltottam. – Ahh, már megint. – a barna hajú tarkón vágta a szőkét. -  Higgadj le! Apád még látni szeretné a kis vigyorit. – Hogy mi? Ki akar engem látni? Hol vagyok? Ki ez a másik személy? És mi volt ez Krisszel?
- Igazad van Suho. Menjünk is be. – mindketten elindultak így én is követtem őket a hatalmas kastély szerűségbe.
Bent fekete és arany színekben úszott az egész előtér. Régi festmények a falakon, és majdhogynem vaksötét az egész teremben. Mintha valami vámpír filmben lennék. Kris és Suho elindultak egy szűkebb folyosón baloldalra így követtem őket. A folyosó még sötétebb volt, mint az előtér, így lábammal próbáltam óvatosan lépkedni. Meddig lesz még ilyen sötét? Talán a harmadik, vagy negyedik ajtón mehettünk már túl, amikor az előttem trappoló Suho megállt. Az orromig alig láttam a sötétben, ezért nekimentem a barnának.
- Bocsi. - hangom vizhangzott a nagy folyosón.
- Semmi baj.
Kris kinyitotta  nagy faajtót, ami mögött meglepetésemre világos volt. Egy nagy szoba tárult elénk. Az ajtóval szemben egy nagy faasztal, mögötte pedig egy hetvenes éveiben járó férfi.
-Apa. - a szőke megközelítette az asztalt - Itt van Baekhyun.
- Ó, szóval te lennél Baekhyun. - az öreg felállt a székéből, kijött az asztal mögül és odasétált hozzám. Bólintottam egy nagyot, majd elfogadtam a felém nyújtott kezet. - Én Wu Yi Chang vagyok.
De hiszen...nem az nem lehet...hiszen ő meghalt...

9 megjegyzés:

  1. Szia!
    Úúúúúú tök jó *.* A történet érdekesnek ígérkezik, a karakterek meg már most azok^^ :)
    A fogalmazásod és a helyesírásod jó, de az igeidőre figyelj oda! >.< :P Néha váltogatod a jelent és a múltat (nyugi én is elég gyakran csinálom ezt :D )
    Mindent egybevéve nagyon tetszik és remélem minél hamarabb lesz folytatás :) =^.^=

    Ui.: Úgy örülök, hogy találtam valaki velem egyidőset! Én is csak 13 (még majdnem 12) éves vagyok :) eddig csak sokkal idősebb k-poperekkel találkoztam :P ami nem baj, csak olyan kicsinek érzem magam :P >.< :D (mondjuk elég kicsi is vagyok :D ) De örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen ilyen fiatal megszállott :D :) Pacsit, mi vagyunk a k-poperek következő generációja =^.^= :D :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon szépen köszönöm a dícsérő szavakat. ^^ Az igeidőkre próbálok jobban vigyázni. :')
      Én is elég kevés velem egy idős, vagy nálam fiatalabb kpopperrel találkozok. :) Úgyhogy köszönöm,hogy olvasod dongsaeng. ^w^

      Minnie

      Törlés
  2. Ooooih, kicsi dondgsaeng, hat nagyon ugyeset alkottal. A kornyezet es a leirasok tokre belevarazsoltak ebbe a fantaay vilagba. Egyaltalan ninca aok hibad, vagyis en nem vettem eszre maximum egy kisbetu hibat. Na, de ez a tortenet tenyleg nagyon erdejesen indul es tok izgalmas. A kis sargakoveken valo ugralgatsas nagyon nagyon tetszett. Csak igy tovabb es remelem, hogy az uj reszekkel lassan megvalaszolod a bennem feltett kerdeseket. :) Varom a folyatast. *-*

    Kiri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm unnie! Igyekszem az új résszel. Remélem megválaszolom a kérdéseidet. :)

      Törlés
  3. Szia, drága dongsaeng!:3
    Hát akkor kezdeném is azzal, hogy nálam mindig
    plusz pontot jelent, ha egy történetet először
    beharangoznak, írnak hozzá prológust, mert
    annak kell olyannak lennie, hogy tovább akarjam
    olvasni, és már az első pillanatban meg kell
    fognia. Engem a határtalan fantáziád fogott meg,
    nem tudom, honnan jönnek neked ilyen
    ötletek:D Tetszett a prológus, burkolt volt,
    titkos, figyelemfelkeltő.
    Az első fejezettel mindössze egy problémám van:
    NAGYON RÖVID. Én ezt mééég tovább akartam
    olvasni, mert olyan események történtek benne, amit én nem nagyon szoktam olvasni. Mármint maga a fantasy nem az én műfajom, de szívesen vágok bele új dolgokba.

    MÁR ÉREZNI LEHET BAEKHYUN ÉS KRIS KÖZÖTT AZ EMPÁTIÁT, ohhyeah. Baekhyun egy ribanc, mindenkivel jó, de azért: Kaibaek forever^^
    De, mivel a párossal még nem nagyon olvastam, csak egy-két történetet, kíváncsian várom a folytatást!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Unnie. ^^ Köszönöm a véleményt. :)

      Örülök, hogy szereztem egy plusz pontot. ^o^ Először nem akartam prológust írni,mert az nem az én műfajom, de az érzéseim azt súgták, hogy ide KELL. :D Nagyon, nagyon örülök hogy tetszett! :")
      Igen, tudom, hogy rövid, de egyszerűen nem tudtam úgy tovább írni, hogy olyan helyen álljak meg, ahol felkelti az érdeklődést a következő rész. (na ezt rendesen megmagyaráztam XD)

      HÁT IGEN BAEKHYUN EGY RIBANC. :""D Yes, sir KaiBaek forevőőőr :D <3
      Nem vagyok még benne biztos hogy folytatom, de ha igen azt sem biztos hogy posztolom. :/ Majd elküldöm privátban vagy valami. ^^

      Még egyszer millió köszönet, hogy írtál! <3

      Minnie

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Szia! Ez nekem nagyon tetszik eddig. :-) Felkeltette az érdeklődésem. Most még értetlenül àllok a történet előtt, hisz alig történt valami. Jól megírtad, tetszik a stílusod. ;-)
    De most fel tehetném azt a kérdést magamnak, hogy miért is nem előbb jutottam ide? Ilyen az én formám. Remènykedem, hogy csak időhiány miatt áll a történet, mert örülnèk a folytatásnak, ígéretesnek tűnik.
    Mindenképp olvasnàm tovább. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Először is mindegy mikor jutsz ide, nekem így is sokat jelent a kommented.
      Hogy őszinte legyek, még nem tudom folytatom-e. Nagyon kevés az érdeklődő, ráadásul akik eddig olvasták már azok sem emlékeznek rá:) mostanában abszolút nem írtam, és nem is terveztem. De a felvételi végéig nem is nagyon fogok.:)
      Örülök hogy tetszik a stílusom ^^
      Köszönöm az érdeklődést!<3 igyekszem.

      Minnie

      Törlés